majd mesélj milyen volt!

Szia!
Amint írtam, nagyon rosszul érzem magam. Nem tudok szabadulni a gondolataim fogságából. Pont ezért tartottam mindenféle ilyen beszélgetős kezeléstől. Kibeszélem az életem, tanácsot adnak...meghallgatom őket. De ezek után nem tudom a gondolataim áramlását irányítani. Ha az ember magányos és ereje sincs ahhoz, hogy lekösse magát valamivel, akkor vagy csak ül és bambul ki a fejéből...vagy ami inkább nálam is van: ülök, bambulok ki a fejemből és pörög az agyam. Nagyon sötét gondolatok cikáznak: a feleslegesség érzése...az, hogy hogyan baltáztam el az életemet (illetve mások hogyan játszottak ebben közre)...
mi minden maradt ki az életemből fiatalon. Úgy en block semmit nem élveztem ki a fiatal éveimből. Más ilyenkor bulizott, ismerkedett (fiúzott, csajozott). Nekem ez mind kimaradt. Ültem a kibaszott szobámban és a lemezeken filóztam inkább. Üveges szemekkel ültem a CD játszóm előtt és hallgattam a beborultnál beborultabb zenéket. (Hozzáteszem: a zenei ízlésemet nem bántam meg. Másokat még jobban lehúznának ezek a zenék...én viszont ha szar a kedvem, akkor is DCD -re, Cure -ra vágyom...vagy semmire. Most speciel annyira szarul vagyok az utóbbi hetekben, hogy zenét sem akarok hallgatni. Itt hever kibontatlanul két Mission DVD -m...azokat sem néztem még meg.)

Visszatérve a pszichoterápiás gondozóra:
11 -re odaértem. Elég sokat kellett buszozni (hiába van a kerületben.)
Egy elég régi építésű ház. Belépek, és mondom, hogy bejelentkeztem pár napja. A telefonban úgy mondtam, hogy egy-két héten belül benézek...de nem akartam tovább halogatni.
Bent asztalok, számítógép, csendes zene szól. Hárman kártyáztak, egy nő pedig rejtvényt fejtett. Nem az a kifejezett csoportterápiás-beszélgetős foglalkozás volt.
Ezt látván kérdeztem az egyik hölgyet, hogy lehetne -e esetleg magán'foglalkozáson' részt vennem...magyarán egy szakember és én. Természetesen lehet...sőt, a csoportos foglalkozásokat is bármikor látogathatom. Kaptam egy programot...sőt, interneten is átküldik majd nekem.
Kiültünk a konyhaként funkcionáló helyiségbe.
Két szakember volt ott...a későbbiek folyamán csak egyikükkel leszek.
Elmondtam dióhéjban életem történetét, a szuicid gondolataimat. Kérdezték, hogy próbáltam -e már. Mondtam: sokat gondoltam rá. Egyszer szakközépből hazajövet (kedves osztálytársak szemétkedtek...megvertek) nyúltam a gyógyszertartóhoz. Nem volt semmi olyan. (Most még van 80 Xanax -om). Lebeszéltek, hogy bármi ilyenre akár csak gondoljak is. Azért vannak, hogy segítsenek...stb.

Abban egyeztünk meg, hogy jövő héten pénteken megyek 13 órára. Akkor már kicsit mélyenszántóbb beszélgetésre számítok és arra, hogy nem csak Ő hallgat engem, hanem már valami tanácsot is kapok. Amit persze meg is kell majd fogadnom és picikét tán megerőszakolni magamat, hogy meg is tudjam azokat tenni.

@nemadomfel!: na hajrá...jó kezdet! de ez a kicsi lány sztem leszarja mi van veled, nem lesz melletted, "kicsi" ehhez. De az első nagy lépést nélküle tetted meg, innetől már haladni fog a dolog! Gartulálok, csak így tovább

Bízom benne, hogy nem szarja le teljesen. Haragszik rám...jogosan. Durva dolgokat (is) vágtam a fejéhez.
Egyszer talán megérti, hogy nem egy játszmát játszottam vele és nem akartam vele kibaszkurálni. Tényleg gyáva voltam szerelmet vallani.