Alattomos dolog ám ez a bipoláris depresszió. Hullámokban törnek rád a rossz periódusok. Gyakran még az okát sem tudod. (Nekem sajnos most van, ami erősítse a hullámvölgyek eljövetelének esélyét.)
Írtam pár SMS -t kicsi lánynak. Visszaírt, szurkol a gyógyulásomhoz. (Köszönöm!)
Majd írta, hogy küldött email-t. Na...ez mostanában rosszat jelentett...úgyhogy megint bepánikoltam. A szívem megfájdult, nehezebben vettem a levegőt...a fejemet hirtelen forróság érzés öntötte el. Úgy éreztem, azonnal le kell mennem az internet kávézóba, mert estig nem bírom ki.
Lementem...és picit megnyugodtam. Egy idézetet küldött és írta megint, hogy szurkol nekem.
Válaszoltam neki. Még jobban megnyugodtam. Visszamentem melózni...és hullámszerűen mindig vissza-visszajött a rossz érzés.
Hazaértem...vacsoráztam. Utána első dolgom volt bekapcsolni a gépet..csekkoltam az email-jeimet. Írt a kicsi lány. Nem tudja elképzelni, miféle kapcsolat lehet közöttünk azután, hogy én hirtelen felindulásomban olyat írtam neki, hogy ezek után mint barátra sem tudok tekinteni.
Huhhh, de megbántam ezt azóta. Nem akarom elveszteni...levelezni, beszélgetni (valamikor) találkozni is szeretnék vele. Ha a komoly kapcsolatból már nem lehet semmi, legalább normális viszonyban legyünk egymással. Lehet ezt barátságnak is nevezni...vagy akárminek...de ha megszakítaná velem még ezt a fajta kapcsolatot is, akkor abba belebetegednék. Ez nem önzőség részemről.
Zsarolásnak sem nevezném azt, hogy leírtam: az állapotom javulásához tudna hozzájárulni, ha szóba állna még velem. Semleges témákról...akármiről.
Ha nem akarja, nem zargatom az érzéseimmel.