Vége a betegállománynak. Tényleg szükség volt rá, mert múlt pénteken kis híja volt, hogy be ne kattanjak teljesen.
Az itthonlét elég vegyesen telt. Rosszabb napok váltakoztak kevésbé rosszakkal (az sem volt jó.)
Egy biztos: nagyon gyorsan eltelt ez az 1 hét...és könnyen hozzá lehetne szokni a semmit tevéshez...bár ez most veszélyes lenne rám nézve, mert akkor megint agyalnék egyfolytában.
Ma szombat van...kicsit pörgősebb nap. Talán leköt...
Ma is hajnali 4 óra után nem sokkal kinyíltak a csipáim...úgy, hogy tegnap 23 -kor feküdtem le. Már öregszem: 4-5 óra lenne csak az alvásigényem? A tegnapi ébredésemhez mérten nem voltam annyira zaklatott. Az, hogy a napom milyen lesz, majd elválik. Ha olyan szar, mint a tegnapi...akkor elég fancsali képet fogok vágni odabent.
Napi menetrend készítése...Áááá, mára nincs mit terveznem. Az idő sem túl jó, úgyhogy ebédidőm alatt is inkább bent fogok dzsámbászni. A folyosón úgy is leszólítanak egy-két boltból. Néha unom már ezt, mert sétálni indulok...és gyakran dumálni sincs kedvem.
(Mostanában ez így volt.)
Egész nap nálam van a telefon...de a kutya nem keres. (Jobb is, mert olyan szar már a telóm akkuja, hogy hamar lemerül.)
ejjj, a régi szép idők, amikor még kiterjedtebb baráti köröm volt!
Ez pedig az a munkahely, ahol nagy barátságokra már nem számíthatok. Az új kolléga jó fej...vele sokat dumálok. Bár az utóbbi időben nem voltam túl jó passzban és elég gyakran 'az' volt a téma.
A másik főnököm is leereszkedett már a szintemre. Régebben egész jóban voltunk...de az a gond vele, hogy egyeseket túlontúl nyomat a cégnél érdemtelenül. Semmit sem csinálnak egyesek, mégis többre viszik. Na nem előrelépésre kell gondolni (itt olyan már nem lesz)...de a fizetésük másfélszerese az enyémnek.
Van két arc, akivel nem kívánok diskurálni...és ez azt hiszem kölcsönös.
Sokan mondják, hogy békéljek meg...bocsássak meg...stb. Azért van hiúság is a földön, nem? Bármennyire is leszek 'gyógyúlt', jogom lesz akkor is eldönteni, kivel nem beszélek.
Az amerikai rokonom is azt mondta: mosolyogjál...hidd el viszonozni fogják.
Ja! Legutóbb eljöttek hozzánk...jött a bátyám is a feleségével, gyerekével. Volt kb 20 percem beszélgetni a rokonokkal aztán mondtam, hogy lépek le a városba sétálni, mert derogál a hölgyikével egy kubaturában lélegezni. Erre a rokon megfogta a kezem: "csak egyszer élünk és az élet rövid. Mit szólnál, ha most kibékülnétek?" Igyekeztem lelépni.
Közben bejött a kedvenc hölgyeményem...rokon az ő kezét is megfogta. Megkérdezte tőle is: "Mit szólnál, ha most megölelnéd őt?"
Erre: "Nem szólnék semmit, mert nem érdekel. Különben is hagyjuk már ezt az egészet...blah-blah"
Szóval azt hiszem, ez nem csak rajtam múlott.
Csak míg úgy érzem, nekem van okom haragudni rá (meg az enyveskezű lányára), addig ő neki inkább magába kéne picit szállnia és legalább nem játszani a sértődöttet.
Na mindegy!
Tehát lesznek olyan dolgok az életemben, amiket szerintem még az idő sem fog megoldani...de igyekszem nem foglalkozni velük. A tüske persze megmarad az emberben...de egyszer valahol ők is visszakapják a sorstól.
Meló!
